Nincs még egy nép a világon, amelyik ennyire mostohán bánna az ANYANYELVÉVEL mint a magyar, és ezzel egyre többen tisztában vagyunk!

Aki a mai Magyarországon hivatalosan magyar nyelvésznek szeretné mondani magát, annak sajnos első lépésként, el kell köteleznie magát az akadémia hazugságai mellett! Hiszen meg kell tanulnia ezt a tudománynak koholt tévedéshalmazt, majd kötelezően ezt kell tanítania!

A mai hivatásos magyar nyelvtudomány ráadásul a legtöbbször úgy reagál, (ha reagál) az őt ért kritikákra, hogy úgy tesz, mintha az amit tanít, titkos tanokon alapulna, amit senki nem ismerhet, csak az a néhány kiválasztott aki magyar szakon végzett, majd elkezd ködösen a hazugságaira, mint a modern tudomány vívmányaira hivatkozni, szégyent hozva ezzel a szóra is: MODERN TUDOMÁNY!

 

Kedves hivatalosan is magyar nyelvtudós barátaim!

 

Képzeljétek el! A munkásságotok minden sora, ma már bárki számára elérhető! Nem vagytok titkos tanok kiválasztott tudói! Az amit tanítottak nektek, és amit ti tovább adtok a magyar nyelvről, az lassan százötven éve tévedéseken, és ebből adódóan hazugságokon alapszik, és ez a baj! Nem az hogy mi nem vagyunk képesek felfogni a tanításaitok áldásos nagyszerűségét – mint ahogyan ti próbáljátok beállítani a helyzetet!

Olyan primitív dogmákat védelmeztek, amik igazságtartalma megegyezik a „márpedig a föld lapos és minden körülötte kering” kezdetű, sok száz évig tudományosnak gondolt dogmával!

Például KÉP-TELEN-EK vagytok a nyelvre úgy tekinteni, mint egy valódi, az érzékelhető világ hangokká alakítására létrehozott JEL-KÉP-REND-SZERRE, ami a valódi REND-SZER-EK, minden tulajdonságával rendelkezik, tehát mindig az egyszerűbb formák, alakok felől halad a bonyolultabb felé!

Ezzel megtagadjátok a MAGYAR NYELV legfontosabb alapértékeit, a gyököket! A ti világotokban még kimondani is bűn, hogy ez az alapérték – hiszen ha ezt valaki kimondja, egyből láthatóvá válik az általatok létrehozott átlátszó hazugságfelhő!

Ezzel szemben olyan szemenszedett hazugságokat tanítotok, hogy itt elvonással születtek olyan alapszavak, alapgyökök, mint a KÖR, vagy a KER! Majd ezt nagy mellénnyel védelmezitek.

(Ha nincsenek ezek a gyökök, akkor nyelvújítók vajon hogyan hozták létre a NYAK-TEKER-ÉSZ-ET-I-MELL-FEK-VENC, vagy a GŐZ-PÖFÖG-ÉSZ-ET-I-TOVA-LÖK-Ö-DÖM szavakat? És hogyan lehetséges az, hogy amikor Németországban a már ott született és német iskolába járó, de még magyarul gondolkodó gyerekeknek előadást tartottam a magyar nyelvről, ezek a gyerekek, kellemes SZÓ-RAK-O-ZÁS-KÉNT kitalálták, hogy mit jelentenek ezek a felfoghatatlan hosszúságú és bonyolultságú, számukra ismeretlen szavak.)

Kedves hivatalosan nyelvész barátaim!

Beszélhetünk egymással foghegyről, lenézve a másikat, azért amit tesz, vagy amit gondol, tanít! De higgyétek el nem az a baj a mai magyar nyelvtudománnyal, hogy a nemhivatalos nyelvészek nem értik a ti magasröptű tudományotokat!

Hanem az, hogy ti nem értitek, érzitek, hogy a magyar nyelvről való alapvető gondolkodással van baj! Sajnos konkrétan meghatározhatóan, már több mint százötven éve, 1861 óta.

Amikor Hunfalvy Pál, más néven Paul Hunsdorfer megtagadta a Czuczor Fogarasi -féle szótárt, a hivatalos nyelvtudomány részéről. Ez az, ami végleg megrontotta a viszonyt az igazság, és a hivatalos magyar nyelvész között!

Ezen csak az az egy dolog segíthet, ha kimondjuk végre Hunfalvy Pálról és munkásságáról az igazságot, majd megkövetjük Czuczort és Fogarasit, és az ő általuk lefektetett alapokon, újra felépítjük a magasztos és gyönyörű ANYANYELVÜNK, vagyis a MAGYAR NYELV TANÁT.

Ami mondjuk ki végre, a több mint 7.2 milliós szókincsével a világ egyik legnagyobb szókincsű nyelve, ami ezáltal a világ egyik legárnyaltabb kifejezésmódját teszi lehetővé – nekünk, akik a gyermekei, a részei vagyunk a világának.

Köszönjük neked magyar nyelv a hihetetlen szókincsen kívül az elképesztő ész-szerűséget, és az egyedülálló hangalaki egyensúlyt is, ami a nyelvünket az igazi értékeket megsüvegelő emberiség egyik legnagyobb szellemi kincsévé teszi, és ami jóval többet érdemel annál, mint amit a „magyar” nyelvtudomány a mai állapotában adni képes neki...

Tisztelettel: Juhász Zsolt


Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Előadás

Előadás rendelhető a könyvekkel kapcsolatos témákban az utikonyv@velvet.hu e-mail címen, vagy az alábbi telefonszámon:

+36 20 343 3730.

Budapest 100km-es körzetében a meghívás esetén adok 6 darab könyvet 2500ft/db. áron, az előadás pedig ingyen van! 100-200km-ig 8 darab könyv vásárlása szükséges.

A fenti ajánlaton kívül, természetesen megpróbálok minden ötlethez rugalmasan állni.

A lényeg a jó kapcsolat, és a

SZER-ETET!