Évezredek óta a magyarság legközpontibb jele, a kettős kereszt.

Nem véletlenül. Gondolom már sokan, sokféle magyarázatot hallottunk miért is használták őseink olyan nagy előszeretettel ezt a jelet, de a teljes igazságot, mégis kevesen ismerik.

 

A kettős kereszt a rovás ábécé gy betűjele volt, s mint ilyen, a magyar ősvallás tanításainak is legfőbb, legintőbb jele. Az ősi rovásjeleknek nem csak hang, de fogalomértékei is voltak. Néha nem is egy, hanem több. A rovás gy-nek, vagyis a kettős keresztnek a fogalomértéke: egy. Érdekes, hogy vajon egy nyilvánvalóan három vonalból álló jelnek, miért pont egy a fogalomértéke?

Aki kicsit is jártas a magyar mondavilágban annak ismerős szám kell hogy legyen a három. De a keleti tanítások (Hinduizmus, Buddhizmus) is mindig hármas világról beszélnek.

A rovás gy, vagyis a kettős kereszt pedig egyben három jel, amik egymásból, egymásra épülnek:


Ha egy vonalat eltávolítunk, egy rovás i-betűt kapunk, aminek fogalomértéke: Isten

Ha még egyet, marad egy egyenes vonal, ami az sz-betű volt őseink ábécéjében.


Ennek a betűnek fogalomértéke: szer. A szer szógyökünk az egyik legjelentősebb ősi gyök, jelentősége sajnos napjainkra szinte teljesen háttérbe szorult, de többek között a szer-elem, a szer-etet gyöke, őseink szerint a világ alapritmusának meghatározója.

 

A kettős kereszt tehát egy olyan jel, ami hordozza magában a világ legnagyobb

bölcsességét. Hisz ha felbontjuk ezt a jelet, akkor látjuk, hogy tartalmazza a

földön fellelhető legnagyobb bölcsességet, a hármas világ

alaptörvényét. Ez a törvény pedig a következő:

A szeretet és Isten, egy.



Szer
Szer
Isten
Isten
egy
egy
Sz = Szer = Szeretet I = Isten Gy = Egy

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Előadás

Előadás rendelhető a könyvekkel kapcsolatos témákban az utikonyv@velvet.hu e-mail címen, vagy az alábbi telefonszámon:

+36 20 343 3730.

Budapest 100km-es körzetében a meghívás esetén adok 6 darab könyvet 2500ft/db. áron, az előadás pedig ingyen van! 100-200km-ig 8 darab könyv vásárlása szükséges.

A fenti ajánlaton kívül, természetesen megpróbálok minden ötlethez rugalmasan állni.

A lényeg a jó kapcsolat, és a

SZER-ETET!